A magyarországi Opel márkakereskedések tavaly 11 486 új autót adtak el, amely 9 százalékkal haladta meg az előző évit, és 8,4 százalékos részesedést biztosított az összpiacon.
Koncz Gábor jelentős növekedési lehetőséget lát a magánügyfeles vásárlásokban, miután ez a szegmens 2017-ben láthatólag beindult.
A teljes piacon 23,2 százalékos volt tavaly a bővülés, eközben az Opelnél 31,5 százalékos, amellyel a magyarországi újautó-eladásokban már 36 százalékot, míg a német márkánál 44 százalékot ért el a magánszemély vásárlók aránya - mondta el az MTI-nek.
Az ügyvezető kitért arra, hogy az Opel Magyarország továbbra sem támogatja a reexportot, azt a gyakorlatot, amikor az új járművet belföldön forgalomba helyezik, majd három hónapon belül ki is vonják és külföldre szállítják. A teljes piacon tavaly eladott, 136 206 darab kocsi 12,3 százaléka, 16 751 darab kikerült az országból - mutatott rá.
Elmondása szerint az Opel eladásaiban marginális a reexport. Ez ugyanis torzítja a statisztikát - hívta fel a figyelmet, jelezve: a reexporttól megtisztított statisztika alapján az Opel jobb, 9,4 százalékos piaci résszel számolhatna a teljes piacon. A személyautók között pedig ennél is nagyobbal, a második helyen végezve a márkák erősorrendjében - fűzte hozzá.
Koncz Gábor emlékeztetett arra, hogy 2017-ben a gyártó gyakorlatilag a teljes modellpalettát felfrissítette, amely az idei évtől egészében elérhető. A modellkínálat az év során még kiegészül az immár PSA alapokra épülő Combo személy- és haszonjármű-változatával, és ezzel az Opel képes lehet megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket új anyavállalata, a PSA-csoport fogalmazott meg a jó teljesítménnyel és a nyereségességgel kapcsolatban.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot