A szövetkezetek megalapításának fontos célja, hogy vállalkozásként valódi piaci szereplők legyenek - és ezzel járuljanak hozzá a hátrányos helyzetű települések foglalkoztatottsági szintjének növeléséhez és gazdasági felzárkóztatásához.
A megállapodás részeként a Belügyminisztérium a szociális szövetkezetek komplex támogatása érdekében felhívja a figyelmet az Erste Bank Social Banking programjára, valamint fórumot és megjelenést biztosít a bank számára azokon a minisztérium által szervezett rendezvényeken, amelyeken a közfoglalkoztatás alapján létrejött szociális szövetkezetek is bemutatkoznak.
A tárca feladata a közfoglalkoztatás alapján szerveződött szociális szövetkezetek megalakulásának elősegítése, működésükhöz és hosszú távú fenntarthatóságukhoz szükséges feltételrendszer és jogszabályi környezet kialakításának elősegítése.
Az Erste Bank július óta kínál speciális számlacsomagot a társadalmilag hasznos vállalkozások számára. A pénzintézet a hátrányos helyzetű csoportok támogatására, pozitív társadalmi hatások elérésére létrejött nonprofit szervezeteknek, egyesületeknek, alapítványoknak és szövetkezeteknek, így többek között a szociális szövetkezeteknek is kínál olyan számlavezetési csomagot, amelyben díjmentesek a bankon belüli átutalások, a kártya és az internetbank, és amelyhez csökkentett tranzakciós díjtételek tartoznak.
A kedvezményes számlavezetési csomag mellett a bank kedvező kamatozású, egyszerűsített ügyintézésű hitellel is segíti a társadalmi vállalkozásokat. A pénzintézet 50 millió forint hitelösszegig egyszerűsített dokumentáció mellett, fedezet bevonása nélkül ad kölcsönt a hitelbírálati folyamaton megfelelő társadalmi vállalkozásoknak.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy