Fórizs Ildikó elmondta: a jogerős ítélet szerint az első- és a másodrendű vádlottnak 6 év 6 hónapot kell fogházban töltenie, míg a harmad- és a negyedrendű vádlott 5 év 6 hónap fogházbüntetést kapott.
A szóvivő emlékeztetett: elsőfokú ítéletében az Egri Törvényszék 2017 decemberében mind a négy vádlottat folytatólagosan elkövetett sikkasztás és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt találta bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat 8 év, a másodrendű vádlottat 7 év 8 hónap, a harmadrendű vádlottat 7 év 4 hónap, a negyedrendű vádlottat pedig 7 év börtönbüntetésre ítélték. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik akkor fellebbeztek.
Kapcsolódó
A négy vádlott a takarékszövetkezet mezőkövesdi kirendeltségén dolgozott. Az elsőrendű vádlott volt a kirendeltségvezető, őt távollétében a másodrendű vádlott helyettesítette. Munkakörükből adódó lehetőségeiket kihasználva 2003 és 2012 között nem létező személyek nevére kötöttek kölcsönszerződéseket, a kölcsönt pedig saját maguknak folyósították. A bűncselekménnyel csaknem kétmilliárd forint kárt okoztak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva