A Stadler Rail Csoport szolnoki leányvállalata legyártotta annak a 42 darabos FLIRT flottának az első kocsiszekrényét, amelyet a MÁV-START nyílt közbeszerzési eljárás keretében rendelt meg még az év elején a svájci járműgyártó vállalattól. A szerződés értelmében a Stadler az első két motorvonatot 2014 áprilisában, míg az utolsó járműveket 2015. szeptember 30-ig szállítja le. A MÁV a beszerzést teljes egészében európai uniós forrásból kívánja megvalósítani, amellyel összefüggésben a kormány még februárban a beszerzés támogatásáról és kiemelt projektként történő kezeléséről határozatot is hozott. A járművek gyártásában a Stadler hazai üzeme is részt vesz, az új vonatok kocsiszekrényei teljes egészében a szolnoki gyárban készülnek. Az elfogadott színterv alapján a vonatokat a Stadler szolnoki szakemberi kék-szürke-fehér-sárga kombinációjú flottaszínekkel látják el.
Az akadálymentesített járművek összesen 211 ülőhellyel rendelkeznek majd. A motorvonatok utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas, kerekes székek és kerékpárok fogadására is alkalmas utasterekkel, mozgáskorlátozottak által is könnyedén használható mosdóval, WIFI internettel, illetve mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal lesznek felszerelve. A gyártó a kiírásnak megfelelően a járműveket ETCS 2 vonatbefolyásoló rendszerrel is ellátja, amely lehetővé teszi, hogy az európai uniós forrásokból felújított vasútvonalakon is 160 km/h sebességgel közlekedhessenek.
A MÁV-START kötelékében forgalomba álló új járművek a jelenlegi tervek szerint a Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Pusztaszabolcs, Budapest-Esztergom, Budapest-Szob, Budapest-Veresegyház-Vác és Budapest-Cegléd-Szolnok vonalakon közlekednek majd. A FLIRT motorvonat egyébként a Stadler legsikeresebb terméke, az elmúlt években a cégcsoport több mint 900 ilyen típusú motorvonat gyártására kapott megbízást 13 országból.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy