A ENSZ élelmezésügyi világszervezetével (FAO-val) közösen tizennegyedik alkalommal szervezték meg az adománykonvojt, hogy felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozásra és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemre - írta közleményében az MTI szerint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, amely az Agrárminisztériummal közösen vett részt az eseményen.
A konvoj által szállított több mint 50 tonna élelmiszer - a változatosság jegyében - az élelmiszeripari termékek széles palettáját vonultatja fel. Megtalálható az adományok között: tészta, konzerv, keksz, üdítő ital, csokoládé és más tartós élelmiszerek. A konvoj a figyelemfelhíváson túl rászoruló családokon is segít - derül ki az élelmiszerbank beszámolójából.
Az ENSZ adatai szerint a Földön megtermelt élelmiszer akár harmada is kárba veszhet, ezért bár a megtermelt megnnyiség elegendő lenne mindenkinek, 820 millió ember tartósan éhezik.
Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón közölte, hogy az élelmiszerveszteség és -pazarlás csökkentése olyan fontos fenntartható fejlődési célok megvalósításához járulhat hozzá, mint például az éhezés felszámolása és a környezet megóvása.
Az élelmiszerpazarlás csökkentése csak a vállalati és civil szféra, valamint a szakmai szervek összefogásával valósulhat meg - mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke. Az Agrárminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy a minisztérium tevékeny részt vállal az élelmiszerpazarlás leküzdésében.
Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón arról beszélt: fontos, hogy mindenki gondolja át, min tudna változtatni saját környezetében a kevesebb élelmiszerpazarlás érdekében. A helyi termelésnek és értékesítésnek, a kistermelőktől való vásárlásnak komoly szerepe van abban is, hogy a gazdálkodóink számára elősegítsük a biztos megélhetést és javítsuk a mezőgazdaság és a vidéki területek megtartó erejét - tette hozzá.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal "Maradék nélkül" programja kiemelt jelentőséggel bír az élelmiszerpazarlás visszaszorításában, a projekt ugyanis informálja a vásárlókat az élelmiszer tudatos és biztonságos vásárlásáról és annak megfelelő tárolásáról, kezeléséről - olvasható a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító

Hidegzuhany jött a németek csoda fegyvergyártójára

Ursula von der Leyen:halasztják az ellenvámintézkedéseket, hogy ne rokkanjon bele az uniós gazdaság

Előbb-utóbb elgondolkodnak a láncok tulajdonosai, hogy érdemes-e Magyarországon maradni

Mégis mit kezdjünk az állampapír-kamatokkal?

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit
Tűz, evakuálás, káosz: egy napra bezár a a világ harmadik legnagyobb reptere

Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom
