A múlt héten közölték velünk, hogy ha tudunk jó lehetőséget, keressük, mert elbocsátások vannak, lesznek, mivel kevesebb a megrendelés. A múlt héten 40-50 embert küldtek el, tegnap is jó párat, 10 fölött. Volt olyan, aki ment rendesen a délutáni műszakjába, és beérkezésekor közölték vele, azonnali hatállyal vége - jelezte a lapnak névtelenül a makói Continental egyik dolgozója, kérve: járjanak utána, mi igaz a gyárban keringő szóbeszédből. Ezek szerint akár 400 fős leépítés is várható a közeljövőben, és emiatt az alkalmazottak közül most nagyon sokan aggódnak.
Az üzem Makó legnagyobb munkaadója, megközelítőleg 2300-an dolgoznak itt.
A globális autóipari folyamatok következtében a tavalyi év második felétől csökkenést mutat az iparág, ami minden szereplőre hatással van. Makói gyárunkra is, és emiatt a természetes fluktuáción és a projektszerűen bevont bérelt munkaerőn túl minimális állományi létszámkorrekciót kezdeményeztünk - válaszolta a lapnak a vállalat.
A jelenlegi terveik szerint azonban nem szándékoznak nagyarányú, azaz csoportos létszámcsökkentést végrehajtani.
A Continental leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelyén 1995 óta zajlik a termelés. Fő profilja a hűtő-fűtő csövek gyártása és szerelése. Nemcsak gumi, hanem műanyag és fém termékeket is előállítanak. A vállalat fő vevői Európa vezető autógyárai.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó