2016-ban csaknem 2 millióan adták fel postán a személyi jövedelemadó bevallásukat, az adóhatósági automatikus rendszer elindulásával 2017-ben kevesebb, mint ötödére csökkent a feladások száma, 350 ezer szja-bevallást vittek postára, 2018-ban tovább csökkent a számuk, 269 ezerre.
A Magyar Posta idén még kevesebb bevallásra számít, ennek ellenére két forgalmas fővárosi postán is meghosszabbított nyitvatartással várják az ügyfeleket a személyi jövedelemadó bevallás határidején, hétfőn.
Budapesten a Nyugati téri posta 22 óráig, a Mammut bevásárlóközpontban lévő 21 óráig tart nyitva.
A Keleti pályaudvar mellett lévő Baross téri továbbra is 0-24 órában elérhető.
A megyeszékhelyeken pedig legalább egy posta 19 óráig várja az ügyfeleket hétfőn - közölte a Magyar Posta.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni