Nem áll fenn olyan műszaki-informatikai probléma, amely az elektronikus útdíj rendszer zavartalan működését befolyásolná - mondta Kibédi-Varga Lajos, az E-Útdíj szakmai projetszóvivő a hétfő késő délután tartott sajtótájékoztatón. A HU-GO elektronikus útdíjrendszer az első 17 óra tapasztalatai alapján képes arra, hogy megfeleljen az unió irányelveinek - tette hozzá a szóvivő, aki elmondta, hogy hajnalban és reggel üzemszünetet kellett elrendelniük, mert túlterheléses támadás érte a rendszert. Ennek kivizsgálása folyamatban van, s amennyiben bebizonyosodik a szándékosság, felderítik az elkövetőt.
Kibédi-Varga Lajos lapunk érdeklődésre elmondta, hogy hozzájuk nem érkezett túlfizetésről szóló tájékoztatás. Lapunkat korábban több érintett is arról tájékoztatta, hogy a fedélzeti eszközzel történő fizetésnél a rendszer túlszámlázott, sőt olyan járművek után is "ketyeg" az óra, amely már elhagyta az országot. Ha ilyenről értesül az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt., akkor ezeket kivizsgálja - tette hozzá a szóvivő, aki az ilyen esetek bejelentésére kérte a vállalkozókat. Abban az esetben pedig, ha nincs elegendő vagy rossz minőségű a fedélzeti eszköz, akkor a bevallási közreműködőket kell keresni - tette hozzá Kibédi-Varga, aki azt is elmondta, hogy 31 ilyen cég kötött szerződést az ÁAK-val, amely eddig tízet auditált.
A szóvivő szólt arról is, hogy több európai országban sem indult zökkenők nélkül a rendszer. Volt olyan ország, ahol az indulás pillanatában egyáltalán nem volt biztosítva a regisztrációs folyamat, akár fél évvel is meg kellett hosszabbítani a rendszer eredeti tervezett indítását, és olyan esetek is voltak, ahol demonstrációk kísérték a bevezetést. A nemzetközi példák alapján elmondható, hogy egy ilyen összetett rendszer indítása a zavartalan áruellátás biztosítása érdekében rugalmas hozzáállást, azonnali beavatkozást igényel - tette hozzá a szóvivő.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető