Az ISD Dunaferr pénteken a terveknek megfelelően újra termelésbe állítja korábban két hétre leállított két hengerművet, és a részleges leállás által érintett üzemegységekben is újraindul a termelés – közölte a Világgazdasággal a társaság.
A gyár alapanyag-ellátása mindvégig zavartalan volt, és jelenleg is az. Az ünnepek alatt is a terv szerinti, havi mintegy százezer tonnányi áru érkezett a Dunaferr számára Záhonyon át. A szenet Oroszországból, a különböző érceket és ötvözőanyagokat Oroszországból és Ukrajnából indították útnak.
Az újraindulásra annak ellenére kerül sor, hogy továbbra is rendkívül magasak energiaárak, amelyek miatt kénytelenek voltak kényszerpihenőt elrendelni. Mint felidézték, az elmúlt másfél évben a villamos energia ára az ipari fogyasztók számára csaknem a négyszeresére, a földgázé pedig közel a tízszeresére emelkedett.
A társaság 2019-et bő 54 milliárd forint veszteséggel zárta, 2020-as adatokat nem közöltek, a 2021-es előzetes adataik pedig – mint jelezték – még nincsenek. Tavaly viszont különösen megromlott a Dunaferr anyagi helyzete, emiatt nem jutott hitelhez, alig tudott fizetni, így öt végrehajtás is indult ellene, a béreket pedig hónapokon át két részletben utalta.
A jelenleg is fennálló orosz–ukrán konfliktus miatt hónapokon keresztül nem fért hozzá az Ukrajnán át vasúton várt alapanyaghoz az orosz ellenőrzés alatt álló kelet-ukrajnai térségből, ezért azt kerülő úton, tengeren szállíttatta. Annak köszönhetően maradt a felszínen, hogy 2020 szeptembere óta bérmunka jellegű konstrukcióban dolgozott együtt a kazah hátterű ausztriai Safin GmbH-val, ám mivel 2021 tavaszán így is csak mintegy 30 százalékos kihasználtsággal termelt, nem tudta kihasználni az akkori magas acélpiaci árakat - olvasható a portálon.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot