Még nem tudni, volt-e biztosítása a Hableány hajónak. Lapunk megkereste ez ügyben a céget, amely visszahívást ígért (amint megkapjuk válaszukat, frissítjük a cikkünket - a szerk.). Az elhunyt turisták hozzátartozói ugyanis az utasbiztosítás mellett elsősorban a saját hajójuk biztosítójához fordulhatnak, hiszen a jelen állás szerint az ő eszközük fordult alá a Margit-híd alatt a svájci zászló alatt hajózó szállodahajónak.
"Ha nem lenne a hajónak biztosítása, az sem lenne büntethető. "Kötelező jelleggel meghatározott limitű és tartalmú felelősség biztosítás ilyen hajókra nincs" - mondta a Napi.hu-nak Póczik András, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) szakértője. Felelősségbiztosítást lehet persze kötni, de a gyakorlatban a magánszemélyek és a társas vállalkozások is ugyanabból a termékkörből választhatnak biztosítást.
Kapcsolódó
Alacsony limitek
A díjak a dunai hajók esetében megegyeznek az állóvizekre meghatározott felelősségbiztosításokéval, a kis- és motoros hajóknál a limitek néhány milliótól 50 millió forintig terjedhetnek. Utóbbi is nagyon alacsony, aligha lehet elegendő az elhunyt koreai turisták hozzátartozóinak kártalanítására, ezen belül például a hamvak hazaszállítására. A napokban Párkánynál egy hajó a várost védő gátban okozott károkat, annak a kijavítására sem biztos, hogy elég egy ilyen biztosítás.
Póczik szerint mivel egy ilyen hajóbalesetnél is látható, hogy a károkozás nagyságrendje azonos a közúti közlekedés volumenével, ezért ugyanezen limit alkalmazása lenne feltétlenül szükséges. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások limitje jelenleg balesetenként 1,5 milliárd forint, ez is kevés lehet azonban egy olyan tragédiánál, mint például a veronai buszbaleset volt.
Utasbiztosításban reménykedhetnek
A koreai turisták és családtagjaik elsősorban az utasbiztosításban bízhatnak, amelyet az utazás megkezdése előtt kötöttek. Ezt követően kerülhet sor a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck céggel szemben benyújtott keresetre, valamint a körülmények végleges tisztázása kapcsán, ha a szállodahajó is felelős, az azt üzemeltetők ellen benyújtott keresetre.
"A balesettel kapcsolatban újra megfogalmazódik annak a szükségessége, hogy a közúti közlekedés "zöldkártya" mintájára bevezessenek egy folyami közlekedésre vonatkozó egész Európára kiterjedő egységes szabályozást" - mondja Póczik. Ez hamarosan részben megtörténhet majd. Július 1-től ugyanis életbe lép a felelősségnek a belvízi hajózásban való korlátozásáról szóló strasbourgi egyezmény, amely előírja a kötelező felelősségbiztosítást a személy- és áruszállítást végző hajókra - közölte lapunkkal a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Egyre aggasztóbb a helyzet: a lazítások emberéletekbe kerülhetnek

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Az Országgyűlés ma dönt a lex Magyar Péterről

Európai áramszünet: 500 repülő nem száll fel, de már éledezik Spanyolország és Portugália

Apad a Trumpnak tapsolók száma, egyre több az elégedetlen szimpatizáns

Megvan az új kanadai miniszterelnök, aki válságmenedzserként átrajzolja a kapcsolatot az USA-val
