Megindulhat az elmaradt kötelező felelősségbiztosítási díjak bírósági úton való behajtása, miután már csak 5 évre visszamenőleg van erre lehetőségük a biztosítóknak. Eddig az úgynevezett fedezetlenségi díj behajtására korlátlan idő állt lehetőségre. Érdemes mindenkinek átnéznie, rendszeresen befizette-e a kötelezőt, a kihagyásnak ugyanis húzós következményei vannak, amitől a biztosítók nem tekintenek el. - írja a CLB biztosítási alkusz.
Fontos változás, hogy az eddigi 1,5 millió forint helyett idén akár már 5 millió forintot is bevasalhat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer, pontosabban "a vezetői képességekre hátrányosan ható szer" hatása alatt okoz nagy kárt.
Ezeken kívül az extrém nagy dologi károknál csökkent a kártérítési limit, vagyis, ebben a kategóriában kevesebbet fizetnek kgfb-re a biztosítók, a személyi sérülések után adható kártérítést viszont némileg megemelték.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban