Drámai mértékű, 10,89 százalékos üzemanyagár növekedéssel kell számolniuk a fuvarozóknak az idei év utolsó harmadában a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének NiT Hungary számításai szerint.
Az érdekvédő szervezet csütörtökön közzétett kalkulációja segítséget nyújt a következő szezonra vonatkozó fuvardíjak kiszámításánál, amelynek jelentős részét - mintegy harmadát - a hetente változó üzemanyagár teszi ki.
Megalapozott előrejelzések nélkül komoly veszteségeket könyvelhetnek el a fuvarozók, akik az üzemanyag drágulását nehezen tudják érvényesíteni áraikban, főleg a szezonálisan megkötött szerződések esetében.
A NiT Hungary tapasztalatai szerint ez a probléma főként az autóbuszos személyszállítók és az utazási irodák között áll fenn. Többek között ennek megoldására született idén tavasszal az Etikai Kódex, amelyet a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségével közösen írt alá a szervezet. A NiT Hungary kiemelten fontosnak érezte, hogy az utazási irodákkal kötött megállapodás - ajánlás szintjén - biztosítsa azt a lehetőséget, hogy az autóbuszos vállalkozások indokolt esetben és kellő alátámasztottság mellett változtassanak a kiajánlott fuvardíjon. Mivel az üzemanyagár változását befolyásoló piaci folyamatokat nagyon nehéz előre jelezni, ezért az együttműködők egy éves indexálásban állapodtak meg, melynek alapja egy nyilvános, publikus és mindkét fél számára ellenőrizhető adatbázis.
A most közzétett adat már az őszi, téli valamint a 2012-es fuvarszerződések előkészítésében is segítséget nyújt, bár nem szabad megfeledkezni olyan tényezőkről sem, mint az adók és úthasználati díjak változásai, a biztosítás költségeinek emelkedése vagy az amortizáció. A NiT Hungary kiemeli, hogy az indexálás alkalmazása nem kötelező egy vállalkozóra nézve sem, azonban a versenyképesség megőrzése érdekében érdemes figyelembe venni a fuvardíjak kiajánlása során.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték