A tíz munkanapos leállás 4600 munkavállalót érint. Tulajdonképpen a nyárra tervezett leállást hozták előre, ezzel is hozzájárulva a vírus elleni védekezéshez, munkavállalóik egészségének megőrzéséhez - közölte Szincsák Attila.
Az alkatrészellátásban voltak fennakadások, de azok egyelőre kezelhetőek voltak, az európai autógyárak leállása azonban megkönnyítette a döntést - mondta az igazgató.
A munkáltatói döntés előtt egyeztettek a munkavállalókkal is, akik a leállás idejére bért kapnak, szabadságon lesznek.
A nyilvános cégadatok szerint a Denso Gyártó Magyarország Kft. a 2018-as üzleti évet 745,6 millió eurós nettó árbevétel (260 milliárd forint) mellett 34,2 millió eurós (11,9 milliárd forint) nyereséggel zárta.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon