A cég tavaly három új, saját fejlesztésű kiállítást, egy lakberendezésit, egy egészségiparit és egy szépségiparit indított útjára - mondta a lapnak Szántó Gabriella, a társaság marketing- és kommunikációs igazgatója.
A sikeresen debütáló rendezvények is jelzik, hogy a nagy közönségvásárokat leváltották az egyre népszerűbb speciális szakkiállítások. A Hungexpo gyakorlatilag telt házzal üzemel, a területén tartott kiállításokat, konferenciákat, céges partikat tavaly több mint 450 ezren keresték fel, a rendezvényeken háromezer cég állított ki - számol be az MTI.
Kapcsolódó
A kereskedelmi szakkiállítások világszerte 700 ezer embert foglalkoztatnak, évente 4,4 millió kiállítót és 260 millió látogatót mozgatnak meg, és évről évre növekvő eredményekről számolnak be. Szakmai tanulmányok az iparágon belül átlag feletti növekedést prognosztizálnak az ázsiai és a kelet-közép-európai térségben - írta a Világgazdaság.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban