A héttagú testületben ugyanis csak a tagbankok első számú vezetői kaphatnak helyet, így Erdei Tamás utoljára az egyebek mellett az árfolyamgáttal kapcsolatos parlamenti módosítókról tárgyaló március 5-i ülésen vehet részt utoljára a bankszövetségi elnökség munkájában − tekintve, hogy az alapszabály rögzíti, az elnökségi tagság a hitelintézeti első számú vezetői megbízatás elhagyásával megszűnik.
Az elnökség lényegében az indulástól foghíjas, hiszen röviddel megválasztása után Sean Morissey, a Budapest Bank első embere fogadta el az anyabank, a GE Money felajánlását és vette át a BB-nél jóval sikeresebb cseh leánybank vezetését.
A mendemondák arról is szóltak, hogy az elnökség egy újabb tagja is kiválhat, ám a Volksbankot megvásárló orosz Szberbank stratégiai és fejlesztési területért felelős igazgatója, Valentin Mihov a múlt héten tartott budapesti tájékoztatóján arról beszélt, hogy kitartanak a jelenlegi, Balázs László vezette menedzsment mellett, jelenlegi céljuk csak a testület megerősítése. Ez pedig azt jelenti, hogy a kis bankok elnökségen belüli helyét betöltő Balázs helye egyelőre bizonyosnak látszik.
A testület kiegészítésére a jelenlegi viharos helyzetben mindenképp szükség van, hiszen az elmúlt hónapokban egyre aktívabb elnökség előtt komoly feladatok, kemény egyeztetések állnak.
Ide tartozik a tavaly decemberi megállapodás részleteinek képviselete a kormányzattal szemben, az ugyancsak a megállapodásban szereplő növekedési paktum hitelezésfelfuttatási lehetőségének kidolgozása és végigtárgyalása, vagy épp az önkormányzati finanszírozás kérdéskörének rendezése. Az elnökség az alapszabály szerint 4 fő részvételével határozatképes.
| Patai Mihály (UniCredit Bank), elnök |
| Gyuris Dániel (OTP Jelzálogbank), alelnök |
| Hendrik Scheerlinck (K&H) |
| Harmati László (FHB) |
| Balázs László (Volksbank) |
| Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés |
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot