A brüsszeli testület szakértői a vizsgálat során megállapították, hogy az egyedüli irányítás megszerzése nem sérti az uniós versenyjogi szabályokat, az érintett vállalatok tevékenysége között ugyanis "korlátozott az átfedés".
Az Opus Global Nyrt. decemberben jelentette be, hogy egyik érdekeltsége és a cseh befektetési alap közös vállalata vásárolta meg a Mátrai Erőmű többségi, 72,62 százalékos tulajdonrészét.
Kapcsolódó
Az EPH Csehországban és Németországban is jelentős szenes kapacitásokat birtokol, emellett a Budapest Erőmű Zrt.-nek is fő tulajdonosa.
A Mátrai Erőmű az ország legnagyobb széntüzelésű erőműve. A 966 megawatt összteljesítményű létesítmény Magyarország villamosenergia-felhasználásának mintegy 14 százalékát állítja elő, miközben az erőmű exportigényeket is képes kielégíteni. A visontai telep egyes blokkjai már földgázzal, illetve biomasszával működnek, azonban a bizonyos területeken akár 40 éves technológiákat alkalmazó erőmű jelentős felújítást igényel.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint