Ülésezett a korrupciós ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság, az orosz metrókocsi-felújítás volt terítéken. Ellenzéki pártok élesen kritizálták a kormányt, mert szerintük elavult, illetve hibás szerelvényeket szereztek be - írja a Népszavára hivatkozva az Index.
A fideszes képviselők eközben kifogásolják, hogy már eltelt két év, de Karácsony Gergely főpolgármester még mindig nem teljesítette azon választási ígéretét, miszerint klimatizálják a kocsikat.
Az orosz Metrowagonmas anno 219 millió eurót, akkori árfolyamon mintegy 68 milliárd forintot kért a metrókocsikért. Ezek a gyanú szerint nem a régi magyar metrókocsik, amelyek az M3-as metró vonalán jártak, hanem olyan nem használt, de leromlott állapotú szerelvények, amik elfekvőben voltak a gyártónál.
Bolla Tibor az ügy kapcsán elmondta, hogy a BKV a kötbér és a rendelkezésre állási átalány egyetlen fillérjéről se fog lemondani, ezt peres úton avagy peren kívüli alku keretében érvényesítik. A BKV követelése már 35 millió euróra rúg (jelen árfolyamon 12,4 milliárd forint), ám az orosz cég eddig a periratokat sem vette át.
Arról is beszélt, hogy az előző, Tarlós István-féle fővárosi vezetés többi járműbeszerzése is problémás: a CAF-villamosok repednek, az Alstom szerelvényeknek fékproblémái vannak.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező