A Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent határozat az egyik ajánlattevő, az Unitef-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. kérelmére született. Az ajánlattevőknek a 200 méter hosszúra becsült Tisza-hid tanulmánytervét és környezeti hatástanulmányát kellett elkészíteniük.
A vitát egy apró dolog, a tervező helyszínre történő utazásának a költsége váltotta ki. A NIF ezt minden ajánlattevőtől bekérte. Az Unitef-83 Zrt. az egy kilométerre jutó költséget adta meg, majd ezt szorozta be a Budapest-Lónya távolsággal, de a kilométert hibásan adta meg. A különbség a költségben minimális volt, de a NIF mégis érvénytelennek nyilvánította az ajánlatot.
A kdb ezt korrigálta azzal, hogy megsemmisítette az eljárást lezáró döntést. A bírság kiszabásánál figyelembe vette, hogy a jogsértés - az újra értékeléssel - korrigálható, viszont súlyosbító körülménynek számított az, hogy a NIF-et az utóbbi két évben háromszor is megbírságolta a döntőbizottság.
(Ezt olvasta már? Magáncég gyűjt adatokat a Belügyminisztériumnak)
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat