A két szervezet szerint Paks 2 úgy kapta meg a környezetvédelmi engedélyt, hogy egyik hatóság sem rendezett számos alapvető kérdést. Ilyen a nukleáris és radioaktív hulladékok kezelésének, az emberi hibára és a szándékos károkozásra - például a terrorizmusra, szabotázsra, háborús cselekményekre - visszavezethető súlyos baleseteknek, illetve a Duna potenciális, megengedett korlátokon felüli felmelegítésének problémaköre.
A súlyos hiányosságok miatt élni fogunk a rendelkezésünkre álló jogi lehetőséggel, és az engedélyt bíróságon fogjuk megtámadni - mondta Koritár Zsuzsanna, az Energiaklub szakértője.
A tervezett új paksi atomerőmű környezeti engedélyezési eljárása 2014 decembere óta zajlik. Az eljárásban az Energiaklub a kezdetek óta ügyfelekként vesz részt. A Baranya Megyei Kormányhivatal 2016. szeptember 29-én kiadta Paks 2 környezetvédelmi engedélyét. Mivel az engedély elfogadta a környezeti hatástanulmány tisztázatlan, megalapozatlan és hiányos állításait, ezért az Energiaklub és a Greenpeace 2016 októberében fellebbezett az első fokú környezetvédelmi engedély ellen. A másodfokú hatóság döntésével az engedély jogerőre emelkedett.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba