A kaposvári Kométa melléktermék feldolgozó üzemének építése 2020 augusztusában fejeződött be, a projekt az uniós-magyar finanszírozású Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
A cég a koronavírus-járvány miatt stratégiai fontosságú vállalattá vált, a megrendelései folyamatosak, szakemberekre emiatt és az újonnan épült üzem miatt is szüksége van. Cél, hogy a termékellátás továbbra is állandó maradhasson, és hogy a meglévő munkavállalókat is tehermentesíteni tudják, ezért új szakemberekre is szükségük van - írják a közleményében.
Dolgozóinkat megbecsüljük, napi étkezést biztosítunk számukra, és folyamatosan emeljük a béreket annak megfelelően, ahogy a cégünk is növekszik - mondja Giacomo Pedranzini, a Kométa ügyvezető igazgatója.
130 ezres éves jutalom is jár
A bérek az előző három évben összesen mintegy 40 százalékkal emelkedtek, majd idén áprilisban a vírushelyzet ellenére is átlagosan 3,4 százalékos béremelést tudott végrehajtani a cég, amit október 1-jétől megdupláznak. A fizikai területen dolgozók bére átlagosan 5, míg a szellemi foglalkozásúaké 3 százalékkal nő. Éves szinten nettó 130 ezer forinttal jutalmazzák azokat, akik vigyáznak az egészségükre és akikre folyamatosan támaszkodhat a cég - olvasható a cég közleményében.
A csontozóban dolgozók például a szaktudásuknak megfelelően a megemelt jelenléthez kötött prémiummal, túlóradíjjal és egyéb juttatásokkal október 1-jétől akár nettó 345 ezer forintot is hazavihetnek, amihez még hozzáadódhat a családi kedvezmény. Mindenkinek lehetősége van magasabb bérkategóriába kerülni, ha megtanul új munkafolyamatokat és bővíti szaktudását. A kategóriabesorolásokat félévenként felülvizsgálják - közölték.
A cég júliusban stratégiai megállapodást kötött a kormánnyal, a több tízmilliárdos fejlesztéssel a tervek szerint megkétszerezi kapacitását, és így 400-500 új munkahelyet teremt Kaposváron.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak