A Best Reisen Utazási Iroda Kft. pénteken felfüggesztette utazási tevékenységét - mondta Zám Tibor, az utazási cég vezetője az MTI-nek.
Az MTI eddigi információi szerint már a cég által üzemeltetett pénteki charterjáratot sem indították el. A gép a Napi.hu információi szerint Antalyába repült volna.
Zám Tibor az MTI-nek azt ígérte, hogy hivatalos közleményt adnak ki, illetve az utasokat a Best Reisen honlapján értesítik. Szakmai körökben az a vélemény, hogy a Best bukását egyértelműen az egyiptomi helyzet okozta. Néhány nappal ezelőtt a Napi Gazdaságnak nyilatkozva Zám Tibor arról beszélt, hogy rendkívül fontos lehet az irodák számára az utószezon. A héten elrendelt szükségállapot és a félezret meghaladó halálos áldozat után az utószezon egyik fő célterületének számító Egyiptom esetében megkérdőjeleződtek a tervek, ezek után pedig a jelek szerint nem tudta tovább finanszírozni az iroda a költségeket. (Az egyiptomi kormányzat a korábbi években kompentzációt fizetett a tour-operátoroknak a Vörös-tengeri üdülőhelyekre vitt utasokért, ám az elszámolás közel egy évet késett és az idei évvel kapcsolatban még kérdéses a kompenzálás.)
Szakmai körök most azt találgatják, hogy a Best csődje érinti-e a társirodát, az azonos tulajdonosi körrel bíró Medina Travelt is. A Best felfüggesztett tevékenysége a piac több más társaságának is gondot okozhat, hiszen az utazási iroda több esetben más irodákkal együtt bérelt charter-járatokat. Azokat a járatokat most a Best utasai nélkül kell leszervezni - a közös chartereken kiutazottakat hazahozni, az utazni kívánókat kijuttatni a célállomásokra.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat