Az alapkamat folyamatos emelkedése miatt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egyre ijesztőbbé vált. Bizonyos feltételek megszegése esetén ugyanis a támogatást késedelmi kamattal növelten kell visszafizetni, ami a jegybanki alapkamathoz volt kötve, melynek mértéke jelenleg 13 százalék. Ráadásul egyes családok az alapkamat ötszörösének megfelelő késedelmi kamattal is szembesülhetnek, ami jelenleg évi 65 százalék.
Emiatt a kormány friss, csütörtök este napvilágot látott döntése nagy segítséget jelenthet az érintetteknek, ugyanis a büntetés mértékét 5 százalékban maximalizálják - számolt be a Bankmonitor.
A csok keretében az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt a vásárlók számára a családban meglévő, illetve vállalt gyerekek után. A kedvezmény összege 600 ezer forint és 10 millió forint között lehet. A pontos összeg a lakáscéltól és a gyerekek számától függ.
Ehhez azonban számos feltételt kell teljesíteni. Az előírások egy részének ráadásul az igénylést követően is meg kell felelni. Ezek megszegése esetén pedig a támogatást késedelmi kamattal növelten kell rendezni az állam felé.
Mennyi a késedelmi kamat?
Alapesetben a csok feltételeinek megszegésekor a támogatást a Polgári törvénykönyv (Ptk.) szerinti késedelmi kamattal növelten kell visszafizetni.
Van egy speciális eset: az új lakást vásárló, építkező fiatal párok amennyiben 3 gyermeket vállalnak emelt összegű, 10 millió forint támogatást kaphatnak. Számukra a büntetés mértéke is magasabb ugyanis a Ptk. szerinti késedelmi kamat ötszörösével növelten kell visszafizetniük a jogosulatlanul igénybe vett támogatást az állam felé. Mindkét büntetési tételt maximalizálta most az állam, a késedelmi kamat mértéke nem haladhatja meg a jövőben az 5 százalékot.
Erre azért volt szükség, mert a jegybanki alapkamatból immár 13 százaléknál jár, így az ötszörös büntetés esetén évi 65 százalék lenne a kamat.
Ezzel mennyit takaríthat meg egy család?
A Bankmonitor szakértői két szélsőséges esetet vizsgáltak meg:
- Egy fiatal pár használt lakást vásárolna, melyhez egy gyermeket vállalnának be. A támogatás összege 600 ezer forint, a gyermeknek 4 éven belül kellene megszületnie. A baba azonban ebben az esetben sem érkezik meg a vállalt határidőn belül. A jegybanki alapkamat nem változik 4 év alatt.
- Egy fiatal pár új lakást vásárolna, melyhez 3 gyereket vállalnának, vagyis kihasználják a maximális 10 millió forint összegű csok-támogatást. A tízéves gyermekvállalási határidő lejáratáig azonban nem születik egy baba sem. A jegybanki alapkamat nem változik 10 év alatt.
Az első esetben a 600 ezer forint összegű támogatás esetén a Ptk. szerinti késedelmi kamat évi 13 százalék lenne, vagyis negyedik év végén a párnak 312 ezer forint büntetést kellene fizetnie a 600 ezer forinton felül. Az új szabály alapján a késedelmi kamat 5 százalék, emiatt a négy év alatt 120 ezer forint büntetés halmozódna fel a 600 ezer forintot felül. Az új szabállyal összességében 192 ezer forintot spórolhat a család.
A második esetben a hatás jóval nagyobb. Ott ugyanis alapesetben 65 százalék lenne a késedelmi kamat 10 éven át, emiatt a kapott támogatással együtt 75 millió forintot kellene rendeznie a párnak az évtized végén. Az új szabály ugyanúgy 5 százalékban maximalizálja a késedelmi kamatot, ebben az esetben a tizedik év végén összességében csak 15 millió forintot kell visszafizetni. Vagyis 60 millió forintot spórolhat a pár a változtatás miatt, gyakorlatilag az ötödére mérséklődhet a büntetés összege. (Az alapkamat változása jelentősen befolyásolja a késedelmi kamat összegét.)
A változás a támogatott lakáshitelt is érinti
A legalább két gyermek után csokot igénylők a támogatás mellé még egy fix 3 százalékos támogatott hitelt is igényelhetnek. A jogszabályi feltételek megszegése esetén a 3 százalékos kamat és a kölcsön normál kamatszintje közötti különbséget utólag késedelmi kamattal növelten meg kell fizetnie az érintetteknek. Emellett a továbbiakban piaci feltételek mellett kell fizetni a kölcsönt.
A késedelmi kamatot eddig itt is a jegybanki alapkamat alapján számolták ki. A jövőben azonban az 5 százalékos maximális korlát a késedelmi kamatra a támogatott kölcsönnél is életbe lép.
Megnyugodhatnak azok is, akik korábban vették fel a támogatást
A friss módosítás 2022. október 1-én lép hatályba. Ugyanakkor a változtatás a korábban kötött csok-szerződésekre is érvényben lesz. Vagyis a késedelmi kamat egységesen lesz megállapítva az új rendelet hatálybalépését megelőzően, illetve azt követően igényelt lakástámogatásoknál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)