Donald Trump elnök és a kormányzat célja a Koreai-félsziget diplomáciai erőfeszítésekkel történő atomfegyver-mentesítése. Ha kell, ezeket az erőfeszítéseket akár katonai beavatkozással is alátámasztja - mondta Tillerson, de szerinte az Észak-Korea körüli válságra nem a katonai megoldás az elsődleges.
"Ugyanakkor Észak-Koreának és a térség többi országának is tisztában kell lennie azzal, hogy milyen nagy a tét" - fogalmazott Tillerson.
Kapcsolódó
Úgy látja, az eddigi diplomáciai erőfeszítések nem maradtak hatástalanok, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) három szankciós határozata húsbavágóan érintette mind Észak-Korea exportját - jelentős bevételektől megfosztva ezzel az országot -, mind pedig olajimportját. Egyes országok további szankciós intézkedéseket vezettek be Phenjan ellen. "Azt hiszem, ez annak elismerése, hogy az elnök világosan értésére adta a világnak, hogy milyen nagy a tét" - tette hozzá.
"Hogy hogyan kezdjük meg a párbeszédet, ez még eldöntésre vár, de mindenképpen szükségünk van jelzésre Észak-Koreától arról, hogy megértették, a megbeszéléseknek az említett célok megvalósításához kell vezetniük" - mondta az amerikai külügyminiszter.
A CNN újságírónője megkérdezte a Donald Trumpról szóló, pénteken megjelent és nagy politikai vihart kavart könyvről - ennek állításaival lapunk részletesen is foglalkozott -, mire Tillerson azt állította, hogy soha nem kérdőjelezte meg Donald Trump alkalmasságát az elnöki hivatalra. "Trump nem tipikusan olyan elnök, mint a korábbi amerikai elnökök voltak, de éppen ezért választották meg őt" - mondta a külügyminiszter.
A nyitókép forrása: AFP Photo.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra