Az egymillió forintos díjat idén megosztva adták át a díjat kezelő Gőbölyös Soma Alapítvány Kuratóriuma és a Transparency International Magyarország (TIM) képviselői.
A szakmai zsűri a beérkezett 20 pályamunka közül az indexesektől a Bemutatjuk Rogán Antal sötét oldalát, a fantommá vált Kertész Balázst című írást, míg és a 444.hu újságírójától a Quaestor-ügyet bemutató cikksorozatát ítélte a legjobbnak. A pályázatok elbírálásának három fő kritériuma: az oknyomozó munka mennyisége és minősége, a téma relevanciája, továbbá a közérthetőség.
A szerdai rendezvényen a TIM meghirdette a következő oknyomozó újságírói mentorprogramot, amely februárban indul, és amelyet ez alkalommal a holland és a német nagykövetség támogat. A most induló, 4. mentorprogram első ízben zajlik majd két kategóriában: a három oknyomozó cikk mellett három tényfeltáró kisfilm is készül.
A Soma-díjat immár 16. alkalommal adták át Magyarország legrangosabb oknyomozó újságírói díját, amelyet a fiatalon elhunyt tényfeltáró újságíró, Gőbölyös József Soma tiszteletére alapítottak barátai 2001-ben. A díjat 2016-tól a TIM menedzseli és adja át.
A díj odaítéléséről négyfős zsűri dönt, amelynek tagjai a korábbi évekhez hasonlóan Balogh Ákos Gergely, a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikációs vezetője, a Mandiner korábbi főszerkesztője, Lőke András, az Ittlakunk.hu alapító tulajdonos-főszerkesztője, a TIM kuratóriumi elnöke, Martin József Péter, a TIM ügyvezető igazgatója, a Figyelő korábbi főszerkesztője és Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető tanára.
A kép forrása: Index.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban