Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) mobil traffipaxok gyártására és szállítására kiírt közbeszerzését ugyanaz a magyar cégekből álló konzorcium nyerte meg, amely kifejlesztette a használattal arányos elektronikus útdíjrendszert (Hu-Go). Az ARH Informatikai Zrt. és i-Cell Mobilsoft Zrt. összesen 160 darab változtatható helyű, "komplex közlekedési ellenőrzési pontot" (KKEP) tervez, gyárt és helyez üzembe a kapcsolódó oktatással együtt a rendőrség számára nettó 720 millió forintért - derül ki az ORFK hirdetményéből. Az eszközökkel pár hónap múlva már mérhetnek országszerte az utakon.
A beszerzés része a rendőrség összesen 12,5 milliárd forint értékű, közlekedésbiztonságot javító - a Közlekedés operatív program kiemelt projektjeként uniós támogatással megvalósuló - fejlesztésének, amelynek keretében több mint félezer darab, többfunkciós sebességmérőt vásárolnak, valamint a rendszer működtetéséhez szükséges informatikai hátteret alakítják ki. Sebességmérőből 160 darab mobil és 365 darab fix telepítésű eszközt szereznek be, összesen mintegy hatmilliárd forintért. A projekt 2015. március 31-én zárul.
Az ORFK korábban azt közölte az MTI-vel, hogy az újfajta traffipaxok nem csak sebességet mérnek: nagy felbontású kameráik más szabálysértést is képesek dokumentálni, mint például a szabálytalan sávváltást, a leállósáv vagy buszsáv jogszerűtlen használatát, a tiloson való áthajtást, a kanyarodás, irányváltoztatás szabályainak megszegését, a biztonsági öv használatának elmulasztását. A KKEP-k képesek adatokat lekérni a hatósági nyilvántartásokból az automatikus rendszámfelismeréssel - így útdíj, útvonalengedély, behajtási engedély, bírságnyilvántartás rendszerét is ellenőrizni tudják.
Pintér: 20-30 kilométerenként lesz ellenőrzés
Terveink szerint a rendszer emberi közreműködés nélkül regisztrálja a képeket. Protekció nincs, emberi kéz a gépből ki nem tudja emelni a felvételeket. Ha kilométerenként nem is lesznek készülékek, de az autóba szerelt traffipaxot akár az ország teljes hosszában fel tudjuk állítani, ha mondjuk kontrollálni akarjuk az átvonuló forgalmat. Akkor nagyjából 20-30 kilométerenként számolhatunk egy ellenőrző autóval - nyilatkozta a traffipaxok beszerzésével kapcsolatban Pintér Sándor belügyminiszter tavaly decemberben az Indexnek.A mobil traffipaxok szállítására szóló tendert még 2013 augusztusában hirdette meg az ORFK, a magyar cégeket idén márciusban sikerült nyertesnek kihirdetni. A most megjelent közbeszerzési tájékoztatóból nem derül ki, hogy a nyertes konzorcium mellett kik pályáztak még. A szerződés értékét előzetesen nettó 660,7 millió forintra becsülték, a nyertes árajánlata nettó 720 millió. (A 365 darab fix telepítésű KKEP beszerzésének értékét tavaly szeptemberben előzetesen nettó 5,49 milliárd forintra becsülték. Ezen közbeszerzés eredményéről még nincs hír.)
A nyertes konzorcium tagja a 2012-ben alapított i-Cell Mobilsoft Zrt., amelynek többségi tulajdonosa Emőri Gábor, aki érdekelt a kommunikációs üzleti alkalmazások szolgáltatására 1998-ban alapított i-Cell Kft.-ben is. A kft. ügyfeleinek flottamenedzsment (járműkövetés) és mobilfizetési megoldásokat fejleszt.
A konzorciumtárs ARH Informatikai Zrt. intelligens képfeldolgozáson alapuló biztonság- és közlekedéstechnikai informatikai eszközöket fejleszt, gyárt és értékesít, ezen belül két nagy területe: a jármű- illetve a személyazonosítás. A társaság tulajdonosa - a Céginfo.hu adatai szerint - közös cégükön keresztül két magánszemély, Kertész Viktor és Kertész Attila.
(Jelmagyarázat: vastag nyíl - tulajdonos, vékony nyíl - cégjegyzésre jogosult, zöld nyíl - jogelőd/jogutód)
Befutottak az e-útdíjtenderen
A nehézgépjárműveknek fizetendő, használatarányos e-útdíj rendszerének kifejlesztését több év vajúdás után bízta az i-Cell és az ARH konzorciumára a kormány. Több külföldi hátterű és magyar cég is érdeklődött önállóan vagy konzorcium tagjaként; a többször kiírt tendert 2012 végén a holland tulajdonú Getronics Magyarország Kft. nyerte meg, nettó 34,9 milliárd forintos ajánlattal (a tervezett összeg 42 milliárd volt). A cég azonban 2013 januárjában jelezte, hogy az alvállalkozóival folytatott egyeztetések alapján "nem látja biztosítottnak a szerződésszerű teljesítést biztosító együttműködést", ezért a megállapodást nem írta alá.
Ezt követőn az Orbán-kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivette a nyilvános közbeszerzés szabályai alól a beszerzést, majd 2013 áprilisában az Állami Autópálya Kezelő Zrt. már szerződést is kötött a kiválasztott magyar cégekkel. A rendszer megvalósítása a Portfolio.hu információi szerint mintegy 20 milliárd forintba került, a működtetése havonta (2013. július és december között) egymilliárdba. Az e-útdíjból pedig ezen időszakban 78,8 milliárd forint bevétele keletkezett az államnak.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)