A GVH 10 millió forintra bírságolta a Sunfleur-t, miután kiderült, hogy Medifleur termékcsaládjukat (lábkrém, testápoló, tusfürdő, sampon) úgy reklámozták, mintha azok alkalmasak lennének a cukorbetegség tünetei közé tartozó bőrszárazság és annak szövődményei (sebes, repedezett, fekélyes bőr) megelőzésére és kezelésére.
A cég 2014 októberétől egészen a GVH döntésének napjáig reklámozta a termékeket, amellyel "sérülékeny" fogyasztói réteget céloztak meg, ráadásul maga termék is "bizalmi jellegű" - írja a GVH.
Reagált a cég
A Sunfleur Kozmetikai Kft. megalapozatlannak és jogszabálysértőnek tekinti a GVH eljárását és határozatát. A cég minden jogorvoslati lehetőséget igénybe vesz, hogy a GVH koncepciózusnak vélt, az ügyben érintett szakértők és szakorvosok véleményét figyelmen kívül hagyó, és hatásában a piaci versenyt torzító határozatát hatályon kívül helyezzék. Emellett a társaság szerint a GVH a nem jogerős határozata nyilvánosságra hozatalánál súlyosan jogszabálysértő módon járt el.Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba