Idén november végéig 105 421 új autót adtak el itthon, ami 21,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban, de még a tavalyi egész évi 96 594 darabnál is jóval több.
A magyar újautó-piac 2009-ben omlott össze, mikor 60 ezer kocsit sikerült eladni a 2008-as 153 ezer után. A 2011-es 45 ezres mélypont után mostanra sikerült a lélektaninak nevezhető 100 ezret átlépni.
Kapcsolódó
A legnépszerűbb márkák listáját a Suzuki vezeti 13 663 eladott autóval, közel 13 százalékos piaci részesedéssel. Suzukiból 37,2 százalékkal kelt el több.
Második a Ford 10 379 autóval, 23,7 százalékos növekedéssel, majd a Skoda következik 9761-es számmal, amely 21,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - olvasható a Carinfo összefoglalójában.

Ezzel a növekedéssel egyébként a Skoda letaszította a dobogóról az Opelt, amely csak 9,2 százalékos növekedést tudott produkálni. Az Opellel kapcsolatban hangzott el nemrég a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) sajtótájékoztatóján, hogy szalonokat kényszerültek bezárni, mert jövedelmezőségük romlott. Az Opelen kívül a Citroën is bezárt szalonokat. Ott tavalyhoz képest idén növekedni tudtak, de a 2015-ös számaikat nem tudták hozni.
A modellek között a Suzuki Vitara áll az élen 7779 autóval, majd a Skoda Octavia (5658), az Opel Astra (4050), a Dacia Duster (3518) a Suzuki SX4 S-Cross (3066) és a Ford Focus (2943) következik.
Címlapkép: Suzuki Media
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön