Mintegy 750 olyan káreset történt tavaly a BKV Zrt.-nél, amelyek kapcsán a társaság partnerbiztosítói kártérítést fizettek, ez összesen 163 millió forintnyi kiadást jelentett. A legjellemzőbb igények gépjárműveket és utasokat érintő dologi károkkal, illetve személyi sérülésekkel kapcsolatban merültek fel.
A lap szerint az idei első félévben nagyjából 160 felelősségbiztosítást érintő káreset történt, a biztosítók ezért összesen 30 millió forint kártérítést fizettek ki. Ez átlagosan mintegy 200 ezer forintot jelent.
Az elmúlt év 750 és az idei első fél év 160 káresetével összefüggésben mindössze három per indult a BKV-val szemben. Ebből kettő még folyamatban van, a harmadiknál pedig peren kívül egyeztek meg a felek. A Világgazdaság szerint ezek az adatok is mutatják, hogy az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) június végén kiadott közleménye nem felel meg a valóság, miszerint "a BKV lehetőleg minden kártérítési vitát a bíróság elé visz, ha pedig veszít, akkor igyekszik az érintett járművezetőkre hárítani a megítélt összeg megtérítését".
Csakhogy a feljegyzések azt bizonyítják, hogy a fővárosi közlekedési vállalat sem 2017-ben, sem pedig 2018-ban nem indított peres eljárást közlekedési balesettel összefüggésben keletkezett kár érvényesítése miatt a munkavállalóival szemben.
Az EKSZ azt is állította, hogy már nem létezik a jegyekbe épített balesetbiztosítást. Ezt a BKV el is ismerte, közölve, hogy nem is kötelezi rá törvény, hogy ilyet fenntartson. Balesetbiztosításuk nincs, helyette felelősségbiztosításon keresztül rendezik a káreseteket.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön