Groupama Biztosítónál a mezőgazdasági kárszakértők és adminisztrátorok egész nyáron a kárrendezéseken dolgoztak, átütemezték a szabadságokat. A megfeszített munkatempónak, a szakértelemnek és a szervezőkészségnek köszönhetően minden kárigényt felmértek, minden jogosan megítélt kifizetést teljesítettek a törvényi előírásoknak és a szerződéses feltételeknek megfelelően. Egy határidőre kell még figyelniük, a veszteségeket elszenvedett gazdáknak október 31-ig van lehetőségük arra, hogy gyorsított eljárásban kérjék a kárrendezést. Ideje megvonni az idei nyár mérlegét és megtervezni a folytatást.

A Groupama Biztosítóhoz idén rekordszámú, több mint 2600 bejelentés érkezett a gazdáktól, a károk 70 százaléka az aszályhoz, 20 százaléka a jégverésekhez kapcsolódott. A helyzetet az is megnehezítette, hogy a kormányzat szigorú határidőket szabott a biztosítóknak, amelyeknek idén 14 napon belül már utalniuk kellett a pénzt (a teljes összeget vagy az előleget) a kárt szenvedett termelőknek. A megfeszített tempó ellenére a Groupama Biztosító sikerrel vette az akadályokat és megoldotta a feladatot.

Nem volt még ilyen veszteséges év

„Nem volt még példa ilyen veszteséges évre, büszke vagyok a kollégáimra, akik minden határidőt betartva, a gazdák túlnyomó részének megelégedésére végezték a munkájukat, nem maradtak el a teljesítésekkel. A főleg az aszály és a jégverések okozta pusztítás mértékét jól mutatja, hogy csak növénykárokra nagyságrendileg 9 milliárd forintot fizetünk ki idén, amire szintén nem volt még példa. Érdeklődéssel várjuk, hogy mi lesz jövőre, hiszen eddig, ha klímaváltozásról beszéltünk, elsősorban a viharokra és a hirtelen lezúduló nagy esőkre gondoltunk, de ekkora aszályt, amit idén szenvedett el a mezőgazdaság, az öregek sem láttak. Nagyon sok gazdát érintett, és bízom benne, hogy átgondolják a következő évet, mert korábban sokan csak jégkárra kötöttek biztosítást, ez most várhatóan változni fog” – mondta Baranyi Szabolcs, a Groupama Biztosító mezőgazdasági igazgatója.

Az valószínűnek látszik, hogy az állam a jövőben sem tudja teljes mértékben megtéríteni az aszálykárokat, a megfelelő védelmet a piaci biztosítások jelentik a gazdálkodóknak. A számok azt igazolják, különösen az idén komoly terméskisesést szenvedett kukorica esetében, – amely a növénybiztosítási állomány arányaiban legnagyobb részét, mintegy negyedét teszi ki a Groupama Biztosítónál, – hogy 50 százalékos önrész mellett is érdemes ezt a megoldást választani.

A Groupama Biztosító biztosításait közvetítő OTP Agrár becslése szerint az idei aszály nyomán a terméskiesés meghaladja az 1000 milliárd forintot. A kár elsősorban az Alföldön és Közép-Dunántúlon keletkezett, és a kukorica mellett a többi őszi betakarítású növényt is érintette. „Sajnos a klímaváltozás miatti szélsőséges időjárási viszontagságok nyomán ma már nem lehet pusztán a csapadékra hagyatkozni. A gazdák a következő évekre szárazságtűrőbb fajták kiválasztásával, az öntözés lehetőségét bővítő vízmegtartó gazdálkodás kialakításával és a hosszú távú fenntarthatóság érdekében növénybiztosítással készülhetnek” – hangsúlyozta Zsarnóci Csaba, az OTP Agrár főosztályvezetője.

Mit hoz a jövő az agrárbiztosítási szerződéseknél?

Jelenleg 30-32 milliárd forintra tehető a hazai agrárbiztosítások állománya, amelyen négy nagyobb társaság osztozik. A Groupama a második helyen áll, 25-28 százalékos részesedésével, így meghatározó szerepe lesz a mezőgazdasági biztosítások jövőjének alakításában.

A növénybiztosításoknál hatalmas ugrást jelentett az állami díjtámogatás tíz évvel ezelőtti bevezetése. Ez a terület, ha lassuló ütemben is, de továbbra is folyamatosan növekszik, ma már nagyjából a termelők fele rendelkezik növénybiztosítással. A Groupamánál a megelőző év azonos időszakához képest idén 15 százalékkal nőtt az állatokra kötött biztosítások volumene, de számottevő bővülés az állatállomány csökkenése miatt nem várható. A mezőgazdasági vagyonbiztosítások terjedésében több tényező is szerepet játszik. Egyrészt a hitelt nyújtó bankok megkövetelik ügyfeleiktől a megkötésüket, másrészt az agrárbiztosítások közvetítésében jelentős szerepet töltenek be az integrátorok, akik rengeteg pénzt helyeznek ki a termelésbe vetőmag, műtrágya és növényvédőszer formájában, biztonságban szeretnék tudni a megtérülést. Emellett a gazdák is a kiszámíthatóságra törekednek, egyre tudatosabbak és növekvő számban biztosítják vagyonukat. A Groupama Biztosítónál egy év alatt 30 százalékkal nőtt a mezőgazdasági vagyonbiztosítás állomány.

Várakozások, kockázatok, feltételek

Tennivaló mindenesetre van még bőven, hiszen a fejlett nyugati országokhoz képest idehaza még alacsony a mezőgazdasági biztosítással rendelkező termelők aránya, Ausztriában például 90 százalék körül alakul, míg nálunk 50 százalék körüli.

Bár a legtöbb gazda közvetítőkön keresztül jut el a biztosítótársaságokhoz, a Groupama Biztosító rendszeresen vesz részt agrárrendezvényeken, ahol lehetőséget biztosít a termelőknek a közvetlen kapcsolatfelvételre, az alapos tájékozódásra, a feltételek, kockázatok, kárrendezési szabályok megismerésére. A biztosítások megkötésében az időzítés is egyre fontosabb, minél előbb szerződik az ügyfél, annál hamarabb kezdődik a kockázatviselési időszak. Ami a földben van, arra már meg lehet kötni a biztosítást, de számos gazdálkodó már ősszel leadja a vetéstervét. Az idei év bebizonyította, hogy az időben megkötött biztosítással megbízható a kártérítés.