Az energiaárak megállapításáért felelős innovációs és technológiai miniszter az ünnepek előtti péntek késő délutánját találta a legmegfelelőbb időpontnak arra, hogy kihirdesse a jövő évtől érvényes új központi áramtarifákat - írja a Népszava.
Első ránézésre a lakossági díjak jelentősen, a lap számításai szerint 4-5 százalékkal csökkennek. Ám ez csupán a számla egy hányada: konkrétan az áram, mint termék tarifája. Az ezen felül - lényegében a hálózat használatáért - fizetendő úgynevezett rendszerhasználati díjak egy december közepi hivatali rendelet szerint viszont jórészt emelkednek.
Szakértők előzetes számításai alapján a háztartások szemszögéből e két változás kioltja egymást. Eszerint az immár négy éve változatlan lakossági áramtarifák várhatóan a jövő év elején se módosulnak. A rendelet tanúsága szerint ugyanakkor a lakosságon kívüli kört újfent jelentős áramáremeléssel sújtja az Orbán-kormány.
Miközben rájuk is vonatkozik a rendszerhasználati díjterhek növelése, a lakosságénál már eleve 30-50 százalékkal magasabb áramtarifáikon a Népszava számításai szerint rendre közel ötödével még tovább srófolnak.
Az ok vélhetően a nemzetközi áramáremelkedés, amelynek súlyát egyre komolyabban érzi a lakosságon kívüli kör, ahol - a legkisebb cégeket leszámítva - ma már kötelező szabad piaci áron vásárolni. Eszerint az elmúlt év során a hazai cégek, intézmények, gyárak akár 50 százalékos áramdrágulással is szembesülhettek. A legkisebb fogyasztásúak ugyanakkor továbbra is választhatják az állami, úgynevezett egyetemes tarifát.
A szakminiszter az áram- és gázárak további számos belső mutatóját is módosította, ami elemzők azt a célt szolgálja, hogy a kormány a piaci áremelkedés, vagy épp a környezetvédelmi kötelezettségek egyre növekvő terheit változatlanul és egyre inkább a cégekre, intézményekre terheli. Csak így tartható fenn ugyanis az energiaellátás biztonsága a lakosság tarifájának változatlansága mellett.
Ez a jelenség ugyanakkor folyamatosan rontja a magyar gazdaságnak a versenyképességét. Más államokban éppen hogy inkább a lakossági rezsit srófolják túl a cégek tehermentesítése érdekében. Brüsszel mindkét megközelítést ellenzi.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót