A minimálbér 15 százalékos és a garantált bérminimum 25 százalékos emelésének eredményeként a felsőbb bérkategóriás munkavállalók fizetését is emelniük kellett a cégeknek a munkaerő megtartása érdekében, a legtöbb helyen 10-15 százalékkal növekedtek a bérek, mindazonáltal egyes vállalkozásoknál ez elmaradt - fejtette ki Sáling József a lap keddi számában az MTI szerint.
A szakszervezeti vezető elmondása szerint a Tesco például arra hivatkozott, hogy februárban zárja pénzügyi évét, így legkorábban áprilisban várható változás, a Metrónál pedig nem bíznak abban, hogy be tudják hozni a többletköltséget. Utóbbinak előnye volt korábban versenytársaihoz képest, hogy minden évben két havi pluszbért adott dolgozóinak, azonban ez a többet most eltűnt, emiatt elég nagy az elégedetlenség és akár egy későbbi sztrájk is elképzelhető - hangsúlyozta Sáling József. (Hasonló problémákkal küzdenek a Dunaferrnél is.)
A Metro ugyanakkor a lap megkeresésére úgy reagált, hogy minden munkatárs megkapja a kötelező garantált bérminimumot, a szakszervezet tavaly elfogadta az új bérstruktúrát, a legutolsó, idei év eleji találkozón pedig nem jelezte, hogy nem ért egyet a stratégiával.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban