Ugyanakkor az állami vállalatok és a kormány nyár óta igen bőkezű lett a társasággal, aminek viszont szintén Simicskáék ihatják meg a levét.
Először fújt visszavonulót a hónapok óta tartó "háborúban" Simicska Lajos: a hvg.hu-nak több forrásból is megerősítették, hogy kikerült a milliárdos vállalkozó érdekeltségi köréből a TV2, ahol a miniszterelnökkel jó viszonyt ápoló Andrew G. Vajna kormánybiztos, filmproducer került meghatározó helyzetbe.
Vajna heteken keresztül tárgyalt a tévétársaság vezetőségével, és ennek eredményeként várhatóan két műsoros produkcióját is a TV2 főcsatornájára viszi. Ezzel párhuzamosan az állami hirdetők is beálltak a tévé mögé.
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói