A munkavállalóknak adná a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. a szociális hozzájárulási adó (szocho) júliusi csökkentéséből származó mintegy 1,8 milliárd forintnyi megtakarítást - derült ki a Vasúti Érdekegyeztető Tanács legutóbbi ülésén.
A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete szerint Homolya Róbert, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója ígéretet tett: július végéig elemzést készítenek arról, hogy a bértorlódás kezelésére milyen kompenzációkra van szükség, és ennek alapján - ha a fenntartó rábólint - kiegészítő bérrendezésre számíthatnak az érintett munkavállalók. A stratégiai munkakörökben, a létszámhiánnyal küzdő végrehajtó szolgálatban foglalkoztatott dolgozóknak tervez emelést a vállalat, ez a MÁV-csoport dolgozói közül hozzávetőleg 18 ezer főt érintene - írta a napilap.
Várhatóan ősszel kezdődnek tárgyalások az állami vállalatok és a szakszervezetek között a nemrégiben létrehozott Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának keretében egy újabb, hosszú távra szóló bérrendezési programról. Az idén átlagosan öt százalékkal nőttek a keresetek a vasútnál, a Volánoknál, a postánál, illetve az állami fenntartású közműszektor bizonyos területein - a a 2017-ben megkötött egyezség részeként.
Ha az őszi tárgyalásokon egyezségre jutnak az állami cégek és a szakszervezetek, majd arra a kormány is rábólint, 2020-tól újabb, várhatóan legalább két évre szóló bérrendezésben részesülnek a munkavállalók.
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége legalább 15 százalékos bérrendezést vár el 2020-ra. Az érdekképviselet úgy látja, a közösségi közlekedésben - elsősorban az autóbuszos személyszállításban - jövőre olyan mértékű elvándorlás jöhet, amely már veszélyeztetheti a szolgáltatás stabil fenntartását.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap