A 2,09 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló képzés a szállítmányozási szektor szakember-utánpótlását segíti - fogalmazott Cseresnyés Péter.
Továbbra is jelentős az érdeklődés mind a magánszemélyek, mind a munkaáltatók köréből a gépjárművezetői képzések iránt. A csaknem 12 ezer vállalkozás által üzemeltett 62 ezer jármű megköveteli a folyamatos munkaerő-utánpótlást, évente 500-1000 új gépjárművezető munkába állása szükséges folyamatosan, a meglévő hiány pótlása mellett - tette hozzá az államtitkár.
Kapcsolódó
Az OFA Nonprofit Kft. a képzésre 638 munkáltatóval kötött együttműködési megállapodást 2017. március végéig. A vállalatok között van kisvállalat, amelynek egy emberre van igénye, de több száz embert felvenni szándékozó nagy cég is. Újabb 400 munkáltatóval hamarosan várható a megállapodás.
A jelentkezők képzése a munkáltatói szándéknyilatkozatok vagy tanulmányi szerződések benyújtása és megkötése után indulhat, ezzel is elősegítve a támogatottak elhelyezkedését. A program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen konkrét munkaerőigényekre alapozott képzések segítségével biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt - emelte ki Cseresnyés Péter.
A képzésre magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akiknek munkaerő-piaci státusza képzéssel, munkaerő-piaci szolgáltatással mozdítható előre. Az első képzések a programra már korábban jelentkezőkel indulnak. Az új érdeklődők a tervek szerint júniusban jelentkezhetnek majd a program regisztrációs felületén, a www.ofa.hu-n - közölte az államtitkár.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni