A közlemény szerint a meglévő ügyfeleknek nincs teendőjük, szerződéseiket továbbra is az Aegon Lakástakarékpénztár Zrt. kezeli. Az Aegon Magyarország vállalatcsoport többi tagját, illetve azok ügyfeleit ez a döntés nem érinti.
Az Aegon Lakástakarékpénztár 2013-ban kezdte meg működését 2 milliárd forint jegyzett tőkével. A társaságnál a honlapján közzétett jelentések szerint indulásától 2017 végéig hat tőkeemelést hajtottak végre, melyek értéke névértéken 600 ezer forint, árfolyamértéken 4,150 milliárd forint volt.
A betétgyűjtést 2013 decemberében indította el a társaság, negyedik szereplőként a szektorban. 2017 végén a betétállomány 13,574 milliárd forint volt, több mint duplája az egy évvel korábbi 6,439 millió forintnak. A hitelezési tevékenységet tavaly még nem kezdte meg a társaság.
A lakáskassza 2017-ben 1,044 milliárd forint veszteséget könyvelt el az előző évi 1,052 milliárd forint, illetve 2015. évi 896 millió forint veszteség után. Mérlegfőösszege 2017 végén 19,201 milliárd forint volt, 77,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, eszközeinek 85 százalékát az ügyfelekkel szembeni kötelezettségek adták.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val