A kutatás szerint a cégek 82 százalékának van úgynevezett RAID-konfiguráció a szerverein, ami kimagaslóan magas érték. Mindössze 16 százalék nyilatkozott úgy, hogy nincs ilyen a szerverein és 2 százalék nem tudott választ adni a kérdésre. A RAID egy tárolási technológia, amelynek segítségével az adatok elosztása vagy replikálása több, fizikailag független merevlemezen, egy logikai lemez létrehozásával lehetséges. Minden RAID szint alapjában véve vagy az adatbiztonság növelését vagy az adatátviteli sebesség növelését szolgálja.
A cégek harmadában mindössze egyetlen merevlemez hiba adatvesztést okozhat. Újabb harmadot képviselnek azok, akiknél két merevlemez hiba után lép fel az adatvesztés. Ha ehhez még hozzávesszük azokat is, akik nem tudtak választ adni a kérdésre, mindössze a cégek ötödének működése tekinthető biztonságosnak e tekintetben.
A megkérdezettek 71 százaléka használ szünetmentes tápegységet, ami jó aránynak mondható, ugyanakkor - tekintettel az eszköz alacsonyabb árára - a nemmel válaszoló 27 százaléknak is célszerű lenne beszereznie - írta az MTI.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt