A Wizz Air jövő nyári menetrendjében 33 célállomásra közlekedtet járatok Budapestről - jelentette be Váradi József, a diszkont légitársaság vezérigazgatója egy hétfői tájékoztatón, és azt is elmondta, hogy ez a cég eddigi legnagyobb nyári menetrendje Magyarországon. A társaság miközben több desztinációban - például a tengerparti nyaralóhelyekre, Kijevbe, Tel-Avivba - is növeli járatinak számát, gépeket indít Budapest-Genf között, amely kezdetben heti háromszor közlekedik, és a várakozások szerint az első évben 45 ezer utast szállít majd.
Az új, Budapest-Genf útvonal december 14-én indul, s az elmúlt időben kialakult ármonopóliumot akarják letörni - hangsúlyozta Váradi. Budapest mellett Debrecenből is több gép közlekedik majd márciustól, a jelenlegi heti három helyett öt alkalommal repül a Wizz Air Londonba a Luton repterére. A diszkont cég néhány hónapja indította el ezt a járatát, amitől idén 25-30 ezer utast várnak, jövőre - a teljes évben - azonban 120-130 ezer utas is repülhet a két város között. Váradi szerint Debrecen egy sikertörténet a Wizz Air szemszögéből. A cég gépei 90 százalékos kihasználtsággal repülnek a cívis város és London között, ami megfelel az ipari átlagnak.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere pedig azt mondta el, hogy a járatot főleg a Londonban dolgozók, illetve családtagjaik veszik igénybe, de a Debrecenben tanuló diákok közül is sokan utaznak a járatokon, ami elindított egy fogászati turizmust is a cívis városba. Debrecenben azzal számolnak, hogy éves szinten 150 ezer utas fordul meg a repülőtéren - s ebben az esetben már nullszaldós lehet az üzemeltető cég működése -, s ennek jórészt tehát a Wizz Air utasi teszik ki, s a charter utasok száma 30 ezer körül lehet. Eredetileg azzal számoltak, hogy 2015-re lesz nullszaldós a cég , de elképzelhető, hogy ez már 2013 végére bekövetkezik. (A debreceni reptéren a legjobb évben 45-50 ezer utas - jellemzően charter - fordult meg).
Kósa azt is elmondta, hogy a reptér jelenlegi kapacitása háromszáz ezer utas kiszolgálására képes, az eddigi fejlesztéseket a város illetve a működtető cég állta, most azonban a kormányzattól is szeretne - száz milliós nagyságrendű - támogatást szerezni.
A polgármester szólt arról is, hogy bár kínaiak mellett mások - például - németek is érdeklődnek a debreceni megjelenés iránt, de egyelőre ezekről nem tudott konkrétumokat közölni.
Váradi pedig azt mondta el, hogy a Wizz Air magyarországi utasszáma 2013-ban tovább növekszik, s megközelíti a két milliót.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?