Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár elmondta: a keleti nyitás stratégiájának újabb sikerpontja a Budapest-Moszkva járat indítása, amelytől azt várják, hogy hozzájáruljon a két ország közti gazdasági kapcsolatok fellendüléséhez, a turizmus bővüléséhez, illetve kedvezőbb árat és eljutási lehetőséget teremtsen a két főváros között.
A Wizz Air a Malév korábbi repülési jogait kapta meg - az eljárást meglehetősen hosszú ideig elhúzta az orosz légyügyi hatóság. A "keleti nyitás jegyében" a Malév 1960-as évektől repült Moszkvába.
Váradi József közölte: a Budapest-Moszkva járatra megkezdték a jegyek értékesítését honlapjukon, a viteldíj 10 990 forintnál kezdődik egy útra, adókkal együtt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy