A zánkai és a fonyódligeti tábort kezelésbe kapó, a szociális táboroztatásáért felelős Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány csillagászati összegek fölött rendelkezhet. Táboroztatásra 15 milliárdot költhetnek a következő 3 évben, a két tábor felújítására 26 milliárdot, az ingatlanokat pedig ingyen kapták kezelésébe, értékük 17 milliárd forint körüli, ráadásul 15 v múlva el is adhatják őket. Az alapítvány beszámolója szerint eddig 460 millió forintot költöttek táboroztatásra, de egyéb programokra is több tízmillió forintot fordítottak - írja a lap.
A Századvég tanácsadására 18,9 millió forintot költöttek, de már a felújítás is elkezdődött. A DVM Construction Kft. például a kerítést újította fel 110 millió forintért, és foglalkoztatóteret épített 24 millió forintért, a DVM Design Kft. pedig 9,8 millió forintot kapott az ingatlan koncepciótervének kidolgozására. A cégek neve a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank korábbi közbeszerzéséből lehet ismerős, az Átlátszó korábbi cikke arról szólt ugyanis, hogy a DVM Construction Fővállalkozó Kft. egyedüli indulóként alakította ki a budapesti Eiffel Palace hetedik emeletén található "exkluzív" konferenciatermeket.
További részletek itt.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított