A hazai szobakapacitás hatvan százalékát lefedő szövetség elnöke szerint az európai viszonylatban is szerény, átlagos magyar szobaárakból nehéz magasabb fizetéseket adni, ezért új erőforrásokra van szükség, például a szállásszolgáltatás áfájának csökkentésére.
Egy modellszámítás szerint ha csupán 3-4-5 évre rögzítenék a kedvezményes áfát, a szállodaipar versenyképessége akkor is ugrásszerűen fejlődhetne már rövid távon is.
Kapcsolódó
Nem a nyereségnövelésről van szó
Az üzemeltetők az adócsökkentés révén nem a nyereséget akarják növelni, a többlet nagy részét ágazati szinten a bérek emelésére fordítanák, emellett megfelelő alapot adna a fejlesztésekhez, ugyanis rengeteg beruházás elmaradt a válság éveiben, amiket pótolni, folytatni kell, mert a minőségi szolgáltatásokon alapuló versenyképességet szolgálják.
Csak látszólag áldozat a büdzsének
Konnyid szerint az áfacsökkentés látszólag áldozatot igényelne a költségvetéstől, azonban több európai ország példája már mutatja, hogy utóbb hatékonynak bizonyulhat, új munkahelyeket is teremtene, és végső soron nagyobb adóbevételeket eredményez az államkasszának. Emellett - jegyezte meg - a turizmusba fektetett minden állami pénz ezen a területen valóban helyben marad.
Könnyid szerint ideje a közös gondolkodáson alapuló megújulásnak az ágazatban, ebben pedig partner a kormányzat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen