Sorozatban érkeznek a tavalyi céges eredmények, a legnagyobb bolthálózatok közül a Penny is közzétette legfrissebb adatait.
A diszkontlánc 2016-ban 190,3 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ez 6,7 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi 178 milliárd forintos forgalomhoz képest - derül ki a cég Céginfo.hu-n elérhető beszámolójából.
A forgalomnövekedéssel párhuzamosan a boltlánc nettó eredménye 488 millió forintra csökkent a 2015-ben elért 2,1 milliárd forintról.
A bérköltségeket is tartalmazó személyi jellegű kiadások is nőttek: 2016-ban megközelítették a 13 milliárd forintot, ami 2 milliárd forintos emelkedést jelent, amiben szerepet játszhat a béremelések mellett az is, hogy a boltlánc új üzleteket nyitott. A beszámoló szerint a Penny Marketnél a múlt év végén 3716-an dolgoztak.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem