Az Európai Bizottság (EB) tegnap tette közzé honlapján, hogy kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a devizahitel-nyújtás korlátozása miatt. "Az EB 2013. június 21-én hivatalos felszólítás megküldésével kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a devizakölcsön szerződéseket biztosító jelzálogjog korlátozása tárgyában" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). "A Bizottság is elismeri, hogy a természetes személyeknek nyújtott deviza jelzáloghitelek kockázatosak, de érvelése szerint a vitatott rendelkezésnél léteznek kevésbé korlátozó alternatív intézkedések is. Ennek ellenére a kormány fenntartja azon álláspontját, hogy a devizahitel továbbra is kockázatos termék, amit prudenciális és fogyasztóvédelmi szabályok alkalmazásával célszerű korlátozni, így továbbra sem tartja indokoltnak a változtatást a devizahitelek jelentős kockázatára tekintettel és a Kormány - ugyanúgy, mint eddig - áll minden érdemi vita elé a meghozott intézkedéseivel kapcsolatban - írta az NGM.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet