A Strabag Általános Építő Kft. építheti meg a 67-es főútnak az M7-es autópályát Kaposvárral összekötő szakaszának utolsó - Látrányt elkerülő - 10,2 kilométeres részét, nettó 28 milliárd 498 millió forintért - közölte a nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben.
A szóban forgó szakasz az M7-es autópályától egy körforgalommal indul és elkerüli Látrányt. A 2x2 sávos út tervezési sebessége óránként 110 kilométer. A 10,2 kilométeren két vadátjáró épül.
Kapcsolódó
A nyertessel augusztus 2-án kötött szerződést a NIF. Indult még a tenderen az SDD Konzorcium (Dömper Kft., Subterra - Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.), valamint a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. is.
Mint a Napi.hu korábban megírta, a 46,5 kilométer hosszú 67-es gyorsforgalmi út nagy részét 2019-ben adták át a forgalomnak. Már csak a kaposfüredi és a látrányi elkerülő út volt hátra. Tavaly áprilisban írtunk arról, hogy a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. építheti meg a 67-es számú főút Kaposfüredet elkerülő 3,2 kilométeres szakaszát, nettó 7 milliárd 998 millió forintért. A becsült ellenérték 8 milliárd 414 millió forint volt. A teljes út átadása 2023-ban várható.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban