Az orosz tengeri kőolaj árát hordónként 30 és 40 dollár között kellene maximálni, ami alacsonyabb, mint a G7 által javasolt szint - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton.
A Reuters azt írta, hogy az ukrán elnök szerint a most fontolóra vett - körülbelül 60 dolláros ár - túl magas. Zelenszkij kiemelte: azt szeretnék, ha a szankciók nagyon hatékonyak lennének. Ehhez pedig szerinte az szükséges, hogy a kőolaj hordónkénti ára 30-40 dolláros szintre csökkenjen, ”hogy Oroszország érezze a szankciókat”.
Az intézkedés lényege, hogy megtiltaná a hajózási, biztosítási és viszontbiztosítási cégeknek, hogy orosz nyersolaj szállítmányokat adjanak el a G7-ek és szövetségeseik által meghatározott ár felett. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy csökkenjen Moszkva háborúra fordítható bevétele, anélkül, hogy olajellátási sokkot okoznának.
A G7 országok javaslata szerint ez az összeg hordónként 65-70 dollár lenne, és december 5-től élne a korlátozás.
Lengyelország, Észtország és Litvánia a hordónkénti 65-70 dollárnál jóval alacsonyabb plafont szorgalmaz, míg Görögország, Ciprus és Málta magasabb árat szeretne – írja a Reuters.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)