A brüsszeli hírportál hétfői hírlevelében idézték Webert, akit arról kérdeztek, hogy a Fideszt is soraiban tudó pártcsalád úgynevezett csúcsjelöltjeként, illetve az Európai Bizottság esetleges következő elnökeként miként kívánja kezelni a magyarországi helyzetet.
A német politikus elmondta, meg akarja találni a módját annak, hogy a jövőben anélkül is kikényszeríthető legyen a jogállamisági elvek tiszteletben tartása, hogy ki kellene várni a hetes cikkes eljárás bonyolult és hosszú folyamatát. "Azt gondolom, hogy szükség lenne egy hiteles és szigorúbb jogállamisági mechanizmus létrehozására, amely független, és minden tagállamra vonatkozik" - jelentette ki.
Weber fontosnak nevezte, hogy ne legyen átpolitizált, ne legyen a pártpolitikai csatározások terepe ez az eszköz, amelynek keretében az Európai Unió minden egyes országát monitoroznák. Emellett kiemelte, hogy a héten olyan mechanizmus létrehozását fogja elfogadni az Európai Parlament, amely lehetővé teheti majd a közösségi források korlátozását a jogállamisági elveket súlyosan megsértő tagállamok számára. Hozzátette, ezt az indítványt ő maga is támogatja már a kezdettől fogva.
Beszélt arról is, hogy noha sokan nem őt tartják Orbán Viktor kormányfő legfőbb kritikusának, az EPP frakciója tette lehetővé a hetes cikk szerinti jogállamisági eljárás elindítását Magyarországgal szemben, ami mutatja, hogy a pártcsalád az alapvető jogok kérdésében nem ismer különleges bánásmódot.
Végezetül reményét fejezte ki, hogy az Európai Bíróság mielőbb meghozza az ítéletét a magyar felsőoktatási törvény és a civil szervezetekre vonatkozó szabályozás ügyében.
Manfred Weber az Európai Néppárt hivatalos csúcsjelöltje, és így nagy esélye van az Európai Bizottság elnöki tisztségére.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak