A Fidesz szavazóinak száma két százalékpontot növekedve visszatért a két hónapja mért értékhez, 25 százalék - derül ki a Publicus friss bejegyzéséből.
Így a párt elmozdult idei mélypontjáról. Az MSZP támogatottsága két hónapja egy százalékpontot növekedett, majd egy megtorpanás után erre a hónapra újabb egy százalékpontot növekedett, így most 14 százalék, a párt szavazói pedig továbbra is meglehetősen aktívak. A többi párt megítélése minimálisan változott - írja az Index.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat