A természettudományi múzeum után újabb fővárosi kiállítóhelyet költöztethet vidékre a kormány. A közlekedési múzeum városligeti épületét azzal zárták be 2015-ben, hogy az évtized végére egy teljesen új, korszerű intézmény nyílik majd a helyén. Az épületet ugyan eldózerolták, de az Orbán-kabinet 2017-ben úgy döntött, hogy inkább a MÁV Kőbányai úti egykori ipartelepén húzzák fel az új közlekedés múzeumot. De elképzelhető, hogy még messzebbre kell költöznie a múzeumnak, értesült a Népszava.
A lap értesülését nem cáfolta a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium. És a tervek szerint átterveznék az Új Nemzeti Galériát is.
Az építési minisztérium egyik államtitkára az elmúlt hetekben több helyen is említést tett arról az elképzelésről, miszerint a közlekedési gyűjteménynek jobb helye lehetne vidéken, például Nyíregyházán vagy Debrecenben. Utóbbi esetén Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő városa valóságos múzeumi nagyhatalommá válna. A kormánnyal tavaly év végén kötött megállapodás értelmében Debrecen önkormányzata 2,4 milliárd forintot költhet a Természettudományi Múzeum létesítésének előkészítésére.
A vidéki helyszínválasztással ugyanakkor kidobnák az új múzeum létesítésének előkészítésére kapott 10 milliárdot és a tervezésre költött csaknem 8 milliárd forintot is - írja a lap.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük