Az ECB honlapján kedden megjelent vélemény szerint a végtörlesztésről szóló törvénnyel bevezetett rendszer öt szempontból is aggályos. A Nemzetgazdasági Minisztérium felkérésére alkotott vélemény alapján a rendszer először is "a bankrendszer stabilitását jelentősen gyengítő helyzetet teremt, amely egyben valószínűleg a gazdaságra is káros átgyűrűző hatásokat fejt ki."
Másodszor hátrányosan befolyásolhatja a bankok tőkepozícióját, harmadszor pedig "a bankrendszert érő azonnali kedvezőtlen pénzügyi hatáson túlmenően számos, a magyar gazdaságot kedvezőtlenül érintő külső hatás is felléphet" - áll a november 4-i keltezésű dokumentumban.
A lehetséges kedvezőtlen külső hatások között az ECB említi az árfolyamra gyakorolt leértékelődési nyomást, az országkockázati felár emelkedését, a belföldi kamatokat felhajtó nyomást, továbbá azt, hogy a szigorúbb hitelezési feltételek következtében tovább szűkülhet a hitelezési tevékenység és gyengébb lehet a növekedés. A "jogbizonytalanság fokozódása és az érzékelt országkockázat következtében" pedig romolhat az ország megítélése a külföldi befektetők körében.
Az ECB negyedik aggálya az, hogy a törvény kedvezőtlen hatást fejthet ki az államháztartásra is, ötödikként pedig egy korábbi - a devizahitel felvételét magánszemélyek számára megtiltó kormányzati intézkedésről megfogalmazott - véleményére utalva rámutatott, hogy a rendszer kérdéseket vethet fel a tőke és a fizetések szabad mozgásával, a letelepedés szabadságával vagy más uniós szabályokkal "való megfelelőség tekintetében."
Az ECB kiakadt a magyaros konzultáción
A dokumentum szerint a minisztérium 2011. szeptember 19-én küldte meg a törvényjavaslatot az EKB-nek, anélkül, hogy sürgős eljárást kért volna vagy határidőt szabott volna meg a javaslat véleményezésre. A magyar parlament pedig ugyanezen a napon el is fogadta a törvényjavaslatot. Ezzel összefüggésben az EKB hangsúlyozta, hogy a nemzeti hatóságok rendkívüli sürgősség esetén sem mentesülnek a EKB-val folytatott konzultáció kötelezettsége alól, és elegendő időt kell biztosítaniuk az EKB véleményének figyelembevételéhez. Továbbá a törvényjavaslat minden érdemi módosítását meg kell küldeni az EKB számára, hogy az intézmény a legfrissebb szöveg alapján alkothassa meg véleményét.
"Emellett a törvényjavaslat elfogadását fel kellett volna függeszteni. Az EKB a hozzá konzultációra benyújtott rendelkezésekre tett észrevételei nem teszik meg nem történtté a konzultációs kötelezettség megszegését. Az EKB nagyra értékelné, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium kellőképpen megfontolná a fenti észrevételeket, és a jövőben tiszteletben tartaná az EKB-val való konzultációs kötelezettséget" - áll a dokumentumban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint