Szemán György klubigazgató a Naplónak adott interjújában elmondta: a 2004 nyarán Pápára költöző egyesület tartozásai olyan mértékűek, hogy nem tudnak nevezni a következő szezon egyik osztályába sem.
Úgy vélem, a Pápa városában eltöltött tizenegy év a futballsikerekről szólt, noha ebben szerepelt három NB II-es szezon is, illetve minden bajnokság végére az élvonalbeli tagság megőrzése volt a cél. Ettől függetlenül a csapat évekig a legmagasabb osztályban játszott, mondhatni meghatározó szerepet töltött be a magyar labdarúgásban, ami mindenképpen sikernek számít - fogalmazott Szemán György, kiemelve, hogy például Gyömbér Gábor, Lovrencsics Gergő és Lipták Zoltán Pápáról indulva futott be komoly karriert.
Életem egyik legborzalmasabb pillanata volt, amikor kiderült, hogy a tulajdonos milyen cselekményt követett el a cégeivel, ez pedig előrevetítette a pápai profi futball végét - mondta a klubigazgató. Nem titok, annak ellenére, hogy a kis költségvetésű klubok közé tartoztunk, évek óta egyre nehezebb volt finanszírozni a csapatot. Azonban álmunkban sem gondoltunk arra, hogy szinte egyik napról a másikra bekövetkezik a csőd, és mindennek vége szakad. Borzasztó volt ezt megélni. Becsülettel tettük a dolgunkat, irányítottuk a klubot, a játékosok a végsőkig kitartottak.
A pápai klub a Lombard Kézizálog Zrt. csődje miatt került nehéz, majd kilátástalan helyzetbe.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy