A politikus a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének közgyűlésén beszélt arról, hogy "Brüsszel kötelezettségszegési eljárást fog indítani" Magyarország ellen a Szép-kártya rendszere miatt. "Ezt a vitát le fogjuk folytatni", és tovább folyik a Szép-kártya terjesztése is. Szatmáry úgy fogalmazott: "ez inkább dicséret számunkra", ugyanis az volt a cél, hogy a szolgáltatók számára csökkenjen a korábbi igen magas jutalék és egyszerűsödjön az elfogadói rendszer. Kitért rá, hogy nem volt viták nélküli a rendszer elindítása, de minden várakozást meghaladóan - az április közepi adatok szerint - már több mint 500 ezer munkavállaló igényelte a kártyát. Csak szálláshelyre mintegy 6,5 milliárd forintot fordítanak a kártyabirtokosok, a az összeg az év során elérheti a korábban is remélt 20 milliárd forintot.
A döntés várható volt, amire még Matolcsy György is utalt egy hivatalos levélben. Az Európai Bizottság (EB) véleménye szerint a Szép-kártya szabályai sértik a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. Az EB a másik cafeteria-elem, az Erzsébet utalvány miatt is tárgyalásokat folytatott Magyarországgal, ezzel kapcsolatban még keményebben fogalmazott Brüsszel. Álláspontja szerint "a szabályozás nyíltan diszkriminatív, mivel állami monopóliumot valósít meg", emellett a kibocsátó üdülési alapítvány "szerződéskötési gyakorlata diszkriminatív lehet", illetve "kereskedelempolitikai (és nem szociális) célokat érvényesít".
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit